Mindig Is Csak Akkor

- Holnap - mondta határozottan. Nem tudtam, mire gondol. Szerettem volna belelátni a gondolataiba, de még csak vissza sem nézett, úgy ment el. Ismertem minden egyes mozdulatát, és láttam rajta, hogy komolyan beszél.
Alig egy perce ment el, de máris hiányzik. Suli után találkoztunk, mindketten mosolyogtunk. Olyan jól esett látni. Minden nap úgy kelek fel, hogy látnom kell. Ma így is történt, és még beszélgethettünk is. Szeretem hallgatni, szeretem minden egyes szavát. Épp a tegnapi filmről beszélgettünk. Egy amcsi "rom. vígj." volt, tipikus egymásra találással a végén. Elkezdte mondani, h. mennyre nem valóságosak az ilyen történetek, aztán már nem mosolygott úgy, és egy pici szomorúságot láttam a szemében. Pontosan tudtam, kire gondol - még mindig nem felejtette el. Nem akarja mutatni, de fáj neki. Nem szeretem ha szomorú, fel akartam vidítani. Mosolyogva annyit mondtam: "Ki tudja? Lehet hogy épp egy ilyen történet játszódik le, pont az orrod előtt, csak nem veszed észre..." Megpróbáltam úgy mondani, hogy ne vegye túl komolyan, még a végén "félreérti". (Ó bár félre értette volna..) Aztán gyorsan áttértünk egy másik filmre. Továbbra sem volt túl boldog, de már mosolygott. Eszembe jutott, hogy sietnem kellene haza. Erre annyit mondott, hogy megy ő is. Felszállt a buszra és elment. Ott hagyott kétségek között, egy "holnappal".
Másnap nem találkoztunk. Állandóan őt kerestem, hátha valaki mögött meglátom, de nem volt ott. Péntek volt, és előre tudtam, hogy hétvégén sem fogom látni. Egész hétvégén rá gondoltam, minden zenéről, kajáról, filmről és reklámról ő jutott az eszembe. Szörnyű volt. Azt hittem, sose lesz vége. Nagyon vártam a hétfőt.
Vártam a hétfőt, és volt is miért. Megint találkoztunk. Megkérdeztem, mit akart mondani. Nagyon féltem, hogy vajon mit fog mondani. Lehet hogy mindent tud? Lehet hogy értette a célzást? Talán én is hiányoztam neki.
- Elhoztam a filmet, amiről egyszer beszéltünk. Emlékszel?
Azt hittem megőrülök. De akkor mért volt olyan furcsa?
Nem is volt furcsa. Csak elgondolkozott. Vagy egyszerűen csak ráunt arra a széles vigyorra.
Most már tudom, hogy nem ismerem eléggé. Még jobban meg kell ismernem, de csak akkor, ha ő is akarja. És mért ne akarná?...