Színház

A színház csarnokában
ünnepi fény világít,
sok vendéget várva
a termek felé irányít.

Üresség visszhangzik
a folyosókon,
a kövekről hiányzik
minden lábnyom.

Nyitott ajtó várja
a vendégeket,
hogy bemutassa
a hatalmas nézőteret.

Ám a fényes csillárok alatt
üres székek ülnek,
s egy néma gondolat
megtöri a csöndet.

„Oh, bár láthatnálak,
újra megnéznélek,
várjon öröm és bánat,
én átélném a képet.”

De a színpadot nehéz
vörös függöny takarja;
Minden vágy kevés,
hogy átlássak rajta.

A kristálygyertyákra
sötét lepel borul.
Elszakad a kapu lánca,
s a lakat lehull.

Nem kíséri zene
amint szétnyílik,
s a kezdőjelenetben
csak az üresség játszik.

Alaktalan vágyak
hallhatatlan mozdulatai,
szótlan gondolatok
láthatatlan hangjai.

„Kereslek a kövek alatt,
sűrű ágak mögött,
de sehol sem talállak,
csak a vágyak között.

S ismét itt találkoztunk,
egy nem létező bálban,
hol holnap is fogunk,
a csalódás színházában.”